/Megjelent: Népszabadság, 2011. június 16. - Az alább olvasható írás
Nagy Imre utolsó levele. A börtönből írta feleségének másfél hónappal a
kivégzése előtt. A levelet Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája bocsátotta
rendelkezésünkre./
Budapest II. kerület,
Orsó utca – az elhagyott otthon
„Édes Egyetlen Macám!
Abban a reményben írom e pár
sort, hogy valamikor, lehet, hogy halálom után, ha véletlenül is, de ráakadsz.
1958. V. 2-án kaptam tőled a
legelső hírt 13 hónap óta, 1958. IV. 26-án kelt leveledben. Előtte egyetlen
levelet sem kaptam. Vérlázító az a hitvány és galád hazudozás, ahogyan az NKVD
emberei benneteket félrevezetnek, és ti bedőltök nekik. (2)
Én nagyon sokat betegeskedek, sok
súlyos szívrohamom volt. Többször el voltam készülve a halálra. Injekciókkal és
orvossággal tartják bennem az életet. Igen súlyos reumát kaptam itt, sokszor
hetekig alig tudtam lábra állni. Legújabban pedig a vérnyomásom szökött fel
180-200-ra. Hiába kértem orvosi konzílium összehívását (dr. Haynal, dr. Földi,
dr. Hetényi és a fogházorvos) hallani sem akartak róla. 13 hónap óta vagyok egy
nedves, sötét magánzárkában, ahol éjjel-nappal lámpa ég. (3)
Amióta elszakítottak Tőled, 1957.
IV. 14-étől nem láttam a napot és az eget, felőletek nem hallottam semmit. Így
akartak fizikailag, lelkileg és politikailag összetörni. Fizikailag
tönkretettek. De ellenállásom a hitvány, koholt vádakkal szemben csak
fokozódott. Kezdettől fogva a legélesebb harcban állok. Abból indultam ki –
emlékszel –, hogy inkább meghalok, de a főbűnösök – Rákosi, Gerő, Kádár,
Münnich –helyett nem vállalom az alaptalan vádakat, a bűnbak szerepét...
Lelkileg, szellemileg, politikailag teljesen felkészültem. De vajon –
szervezetem bírja-e? Szeretném, ha legalább a tárgyalást végig tudnám harcolni,
fel tudnám tárni az igazságot, s leleplezni a főbűnösöket és felelősségüket. A
vádak súlyosak (BHÖ 1/1 és 36/1). A Feri (4) majd tájékoztat részletesen, ha én
nem érném meg azt az időt. A törvény halálbüntetést ír elő.
Az események és a per történelmi
jelentősége, valamint az én szerepem, mint I. r. vádlotté, a harc végigküzdését
követeli. Éles magatartásom miatt, mely egyetlen akadálya a per nyílt és „sima”
lefolytatásának, valószínűleg előbb eltesznek az útból, „elintéznek”. A pert
1958. II. 5–6-án zárt tárgyaláson tárgyalták, aztán az ügyész indítványára
(újabb vizsgálat) a tárgyalást félbeszakították. A tényleges ok a belpolitikai
és a nemzetközi helyzet alakulása, mely nem kedvezett egy Nagy Imre-pörnek és
ítéletnek.
Azóta semmi sem történt.
Valószínűleg júniusban folytatódik a tárgyalás.
Ezen a tárgyaláson alávaló,
gyalázatos, hitvány módon viselkedett: X. Y., V. Z., S. Y. és W. Q. (5)
Q.-t én a magyar Van der Lubbénak
(6) neveztem el. Hogyan alakul a helyzet a továbbiak során, majd meglátjuk, ha
megérjük.
Engem a Ti sorsotok rendkívül
nyugtalanít. Hónapokon keresztül a vizsgálat vezetői mindenáron és eszközzel
arra akartak rábírni, hogy „tegyem le a fegyvert”, „kapituláljak”, ismerjem be
a vádakat. Ezt a legélesebben elutasítottam, és a tárgyaláson ehhez tartottam
magamat. Nyugtalanít a helyzetetek azért is, mert Biszku(7) belügyminiszter azt
üzente, hogy ilyen magatartásom nemcsak az én sorsomat, hanem a tiéteket is
meghatározza.
Én a Ti helyzeteteken nem kapitulálással
akarok segíteni, hanem harccal. Lehet, hogy belepusztulok, de az én harcomban a
magyar népért, a hazáért és tiértetek a halál nem nagy áldozat. Az én édes
magyar népem kegyetlen bosszút áll majd értem.
Ezt az írásomat kiegészíti az a
két levél, amelyeket szerettem volna Neked elküldeni. 1958. II. 4-én, közvetlen
a tárgyalás előestéjén írtam, a másodikat III. 1-jén, de egyiket sem engedték
elküldeni. Mind a két levél ott van a vizsg. vezető Ferencsik(8) ezredesnél. Ő bizonyára
megengedi neked elolvasni, vagy oda is adja.
Rendkívül sajnálom, hogy nem
tudtam megírni a földosztás történetét és „életem regényét”, amit még Snagovban
elkezdtem írni (Viharos emberöltő). De hát elfutott felettem az idő már, és
rosszul gazdálkodtam.
Arra kérlek, Édes Szívem, hogy
minden fellelhető írásomat stb. (cikkeket, a tanulmányokat, fényképeket stb.)
gyűjtsétek össze és rendezzétek a Bödével (9). A Feri is segíteni fog
bizonyára. Legyen ez emlék a Ferkó (10) számára.
Lehetséges Szívem, hogy mindezt
velem együtt fogjátok végezni, ezt szeretném én is. Ezt a sebtében össze
kriksz-krakszolt sorokat is együtt fogjuk böngészni. De az is lehetséges, hogy
ez az írás a Te számodra íródik, és csak egy kései üzenet lesz tőlem a
túlvilágról. Be kell fejeznem
Édes Szívem, hamarosan takarodó,
és még el is kell rejtenem ezt a levelet.
A viszontlátás reményében, Isten
veled, Drága Szívem!
Ha elpusztulok is, a nép majd
győz, ez ápolt bennünket, az ő ügyéért estem el. Őrizzetek meg
emlékezetetekben, szívetekben.
Fő-utcai utolsó 310/1 cella, este
½ 9, 1958. V. 3-án.
